| Értékes jákóhalmi helyezések - Európa-bajnok volt az íjászok vendége |
|
| Egyesületek |
| Írta: Lukácsi Tibor - Administrator |
| 2010. április 14. szerda, 10:34 |
|
Január 30-án a polgármesteri hivatal nagytermében a Jákóhalmi Íjászok háromszoros Európa-bajnokot fogadtak, Nahóczki Péter személyében. A Szihalom községben élő sportember beszélt arról, miként ismerkedett meg több mint húsz éve az íjászattal, szakmai tudnivalókról és érdekességekről is szólt, valamint válaszolt a helyi íjászok kérdéseire is. Február 20-án Tiszafüreden a IV. Farsangi tradicionális országos íjászversenyen, ahol közel 120 versenyző indult, a hagyományokat a kategóriák elnevezésében – aprónép, gyerkőc, ifi, legény, menyecske, dalia, bölcs – is szem előtt tartották. Két ügyességi versenyt is hirdettek, íjászpárbajt, illetve távlövészetet, utóbbiban Fődi Péter negyedik lett. A korosztályos versenyzők között Borbás Tamás (aprónép) 1. hely, Katona Róbert (aprónép) 3. hely, Fődi Petra (aprónép lány) 2. hely, Rékasi Bojta Bendegúz (aprónép) 4. hely, Molnár Csenger (aprónép) 5. hely Kovács Tamás (ifi) 5. helyezést ért el. Március 7-én Kiskunfélegyházán a legeredményesebb és legmesszebbről érkező versenycsapatnak járó elismerést kapták meg a jászjákóhalmi íjászok. A meghívásos versenyen több mint százan vettek részt, Borbás Tamás 1., Fődi Petra és Rékasi Bojta Bendegúz 2., Nagy Renáta pedig 4. helyezett lett saját kategóriájában.
|