|
Friss hírek
|
|
Írta: Szőrös Zoltán
|
|
2012. január 10. kedd, 08:45 |
Javában zajlik a vadászszezon Jászjákóhalmán is, a helyi Béke Vadásztársaság tagsága is járja a terepet, ugyanakkor az adminisztratív teendők területén is akad feladat. Idén több posztra is új vezetőségi tagot választottak, és fiatal vadászok csatlakozása is folyamatban van.
Mint Lengyel István a Béke Vadásztársaság elnöke elmondta, lemondott titkáruk, Kiss Béla helyére ifj. Nagypál Józsefet választották meg. Koncsik Mihály elhunyta miatt a vadászmesteri teendők időleges ellátásával az intéző bizottság a tapasztalt Balázs Józsefet bízta meg. Hosszú távon Wittrédi Péter tölti majd be a posztot, aki már részt vesz egy olyan képzésen, melynek elvégzése feltétele az önálló vadászmesteri működésnek. Addig a hivatásos vadőrök segítségére is számítanak vadászataik során. Lengyel István örömmel számolt be arról, hogy a tavalyi viszontagságos időjárás után idén meglepően nagyszámú, több mint 130 élő nyulat sikerült befogniuk, ami bevételhez juttatja a Társaságot. Erre már csak azért is szükség van, mert a fácánállományt vásárolt példányokkal bővítik, három alkalommal összesen 200 fácánt engednek szabadon, kiszolgálva ezzel a hozzájuk érkező vendégvadászokat is. Az elnök hozzáfűzte, a Béke Vadásztársaság anyagilag stabil helyzetben vághat neki a 2012-es évnek, továbbá céljuk, hogy a tagság fiatalokkal bővüljön. Legutóbbi közgyűlésükön négy fő tagjelöltségét hagyták jóvá, az ő tagsági jogukat tavasszal erősítheti meg az akkori közgyűlés. |