Címlap Friss hírek Szent István művének kisugárzása máig érezhető
Szent István művének kisugárzása máig érezhető Nyomtatás
Friss hírek
Írta: Szőrös Zoltán   
2011. augusztus 26. péntek, 15:27
Az idei volt a második alkalom, hogy az augusztus 20-i ünnepséget a Szent Erzsébet sétányon rendezte meg a Községi Önkormányzat és a Római Katolikus Egyházközség. A jeles naphoz méltó környezet és színvonalas műsor adott keretet az államalapítás és Szent István király megünneplésének, az új kenyér megszegésének és a helyi elismerések átadásának.

Sokan a templomból, a magyar nemzetért mondott mise után érkeztek az ünnepi programra, melyen a Himnusz elhangzása után Molnárné Pete Marianna alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. A rendezvény vendége a Jászmagyarok zenekar volt, első számuk a Honfoglalás című film ismert dala, a Kell még egy szó volt. Ünnepi köszöntőt mondott ifj. Lukácsi Pál polgármester, aki beszédében azt hangsúlyozta, sokan feljutnak a csúcsra a történelem során, de csak keveseknek adatik meg, hogy évszázadok elteltével is ott maradjanak. Ehhez olyan teljesítmény kell, mint amilyen államalapító királyunké, Istváné volt. Ifj. Lukácsi Pál kiemelte István apja, Géza nagyfejedelem szerepét, aki felismerte, a magyar nép, a nemzet fennmaradásához szükséges az addigi törzsi berendezkedés átalakítása, a kereszténység felvétele.

– Távlati stratégiában gondolkodott, döntött, és megerősítette a kapcsolatát a Nyugattal, mind kulturális, mind vallási és politikai értelemben. Amikor eljött az utódlás ideje, ugyancsak a nyugati minták szellemében határozott, s emeltette pajzsra Istvánt. Szent királyunk racionális döntései és érzelmi állapota több mint negyven éves uralkodása alatt mindvégig kettősséget mutatott. Társadalmat építeni, államot szervezni csak békeszeretettel, csak keresztényi könyörületességgel, kemény kéz nélkül nem lehet. Az együttérző szív és erkölcsi elkötelezettség együtt volt meg I. Istvánban, így tudta sikeressé tenni Magyarországot. A központi akarat, hatalom, mely az erőket egyesítette, olyan erős kisugárzást fejtett ki a magyar társadalomban, melynek hatása a mai napig érezhető. István esendő embersége akkor öltött testet, amikor elveszítette szeretett gyermekét, Imre herceget, s az utódául egy idegent, Pétert választott. Több évtizedes munkája azonban olyan erővel stabilizálta a társadalmat, hogy már nem lehetett rajta változtatni, s így megmaradt az istváni mű. Nekünk az istváni szellemiség örököseinek, akik a magyar kultúrának, népnek, nemzetnek a részei vagyunk, kötelességünk emlékezni a nagy elődre, és soha nem szabad azt elfelejteni, hogy ő sem a semmiből jött. Ebből a kárpát-medencei népből származik, mely intelligenciája, alkalmazkodóképessége által volt, van és maradni is fog – zárta gondolatait a polgármester.

 


 

A templomban megszentelt kenyeret a község vezetője szegte meg, a Jászmagyarok Hazánk e föld című dala pedig jól illeszkedett a korábban megfogalmazottakhoz.

A községi elismerések átadása következett, melyekről az önkormányzati képviselő-testület júliusi ülésén határozott. Jászjákóhalmáért díjat vehetett át több évtizedes odaadó nevelő-oktató munkájáért Borics Gyuláné nyugalmazott pedagógus, aki jelenleg is aktívan tevékenykedik a helyi Harmónia Dalkör vezetőjeként. Az együttes tagjai meglepetésdallal köszöntötték karnagyukat. A település díszpolgára 2011-ben – születésének századik évében – Mészáros Ferenc lett, aki 1988-ban hunyt el, az elismerést lánya, Mészáros Judit vette át. Feri bácsi 1948-tól vezette a jákóhalmi malmot, itt készült az országosan ismertté vált jákóhalmi liszt. Ifj. Lukácsi Pál hangsúlyozta, sok gyémántot belep az idő pora, s az utókor feladata ezt a port lefújni, s újra felfedezni ezeket az értékeket, s az ezeket megteremtő embereket.

(A kitüntettek részletesebb életútját külön cikkeinkben olvashatják.)   

 


 

A rendezvényt az István, a király rockoperából a Szállj fel szabad madár dallamai, a Szózat, és az új kenyér, valamint bor kínálása és elfogyasztása zárta.